Példa

Hogyan építs rajongótábort, követőket és kultuszt?

profi szövegírás, honlapszöveg fogalmazás, beszéd írás
Elgondolkoztál már azon, hogy mi a közös a nagy sikerekben? Miért betonozta be magát a Google az internetbe, miért árulhat az Apple háromszor drágábban egy-egy számítógépet?

Mi a közös ezekben?

A kommunikáció. Az írott szöveg. Az előadások.

Mindkét cég innovatív és így objektív szemmel is jó és felhasználóbarát dolgokat tesznek az asztalra. Újítanak és fejlesztenek és kitalálnak. És ezt megmondják neked. Egyértelműen a füledbe suttogják mézesmázos szavakkal, hogy a termékeik hogyan és miért varázsolják szebbé az életedet.

Megmutatom, hogy mire gondolok.

 

Ez a szöveg kis híján nem készült el.

Az előző részt azzal zártam, hogy „megmutatom, hogy mire gondolok”. Az Apple-nek zseniális a kommunikációja, ezért felmentem a magyar honlapra, hogy keressek neked egy részt.

Pár perc alatt eljutottam oda, hogy a netbookjaikat nézegettem, és azon gondolkoztam, hogy melyiket vegyem meg.

Én egy szövegíró vagyok és ismerem a trükköket. És még rám is ilyen hatással van a jól megírt szöveg.

Na, de a lényeg.

 

Hogyan magyarázd el azt, amit nem értek.

A következő bekezdést választottam neked.

„802.11ac Wi-Fi technológia.

Új generációs vezeték nélküli kapcsolat

A legújabb 802.11ac technológiával a MacBook Air felülmúlja az eddig ismert Wi-Fi sebességet. Csatlakoztasd egy 802.11ac-kompatibilis bázisállomáshoz – az újAirPort Extreme vagy AirPort Time Capsule egyaránt jó lehetőség –, és fedezd fel az előző generáció sebességét megháromszorozó vezeték nélküli kapcsolat előnyeit. A 802.11ac hatóköre is nagyobb, tehát minden eddiginél hatékonyabban dolgozhatsz a használatával.”

Mit olvastunk?

Megtudtam, hogy új generációs kapcsolat. A kulcsszú az új: minden ember vonzódik az újdonságokhoz, ezért van minden csatornán híradó. Kompatibilitás, háromszoros sebesség, hatékony munka, csupa előny. Akár meg is vehetnén – és majdnem megvettem.

És mi az a 802.11ac? Nos, lehetek veled őszinte? Fogalmam sincs.

De olyan konkrét kis részlet, ami hat rám. Nem tudom, hogy mi ez, de látom, hogy jó. Látom, hogy mik az előnyei. És az egész terméket hitelessé teszi, hiszen ott van konkrétan megnevezve a technológia – ha akarom, akkor pár másodperc alatt rákeresek.

 

Írni „bonyolult szolgáltatásokról”.

Nincs olyan, hogy túl bonyolult szolgáltatás. Mindent el lehet magyarázni a célpiacnak – mert minden termék megold egy problémát. A tiéd is aranyat ér a célpiacodnak.

Lehet, hogy nagyon technikai. Lehet, hogy kikerülhetetlen a szakzsargon használata. De a fenti példában is láttad, hogy még az ilyen technikai részleteket is el lehet mondani úgy, hogy abból piaci előny legyen.

Ugyanis ez az új Wi-Fis technológia kiemeli az Apple-t a konkurenciából akkor, ha csak ők használják ezt. „Nem tudom, mi ez, de látom, hogy nagyon jó, tehát kell.”

És mi a legjobb az egészben? Lehet, hogy a többi gyártó is használja ezt – csak éppen nem mondják ki.

Pedig ha kimondanák, akkor megelőznék a konkurenseiket. De ez még csak egy előny a sok közül.

A profi szövegírás elengedhetetlen része a sikeres egy weboldalnak.

Olvashatod tovább is, de ajánlatot kérhetsz most azonnal!